A szabálysértési törvény egyértelműen kimondja: fogyatékossággal élő embereket nem lehet megfosztani a szabadságuktól szabálysértés miatt. Mégis, az elmúlt egy évben több olyan eset is történt, amikor ügyvéd közbelépése kellett ahhoz, hogy a szabálysértési őrizetben vagy elzárásban tartott fogyatékossággal élő embereket kiengedjék a börtönből, vagy a fogvatartás jogszerűtlenségét a hatóságok utóbb elismerjék.
A vonatkozó jogszabály szerint azokat az embereket tekintjük fogyatékossággal élőnek, akik tartósan vagy véglegesen érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, vagy pszichoszociális károsodással élnek, és mindez a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételüket korlátozza vagy gátolja. A szabálysértési törvény szerint nem lehet szabálysértési őrizetbe venni, illetve szabálysértési elzárást kiszabni azokra, akik a fenti fogalom alapján fogyatékossággal élőknek minősülnek. Emögött az a jogalkotói megfontolás áll, hogy a szabálysértés nem olyan súlyos normasértő magatartás, mint egy bűncselekmény. A fogyatékossággal élő ember szabálysértése nem áll arányban azzal, hogy őt börtönbe zárják.
Hiába teljesen egyértelmű a szabálysértési törvény szövege, mégis többször előfordult, hogy ügyvéd közbelépése kellett egy-egy fogyatékos ember szabadításához, vagy éppen ahhoz, hogy a jogszerűtlen a fogvatartás miatt utóbb elégtételt kaphassanak.
Káté József pszichés beteg, cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll. A férfi szabálysértést követett el, amiért pénzbírságot szabtak ki rá. A bírságot a bíróság később elzárásra változtatta át, Józsefet pedig börtönbe zárták. József és családja a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak.
A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje nyomban jelezte az ügyészségnek és a büntetés-végrehajtási intézetek, hogy a férfi fogvatartása jogellenes, azonban rendre bürokratikus falakba ütközött. A büntetés-végrehajtási intézet először úgy érvelt, hogy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság még nem jelent önmagában fogyatékosságot. Az ügyvéd beszerezte a cselekvőképességet kizáró határozat, de az sem volt elegendő a szabadításhoz. A börtön viszont nem akarta beszerezni a pszichiátriai kezelésre vonatkozó iratokat a helyi kórháztól, és a börtönorvos sem észlelte, hogy a férfi pszichés beteg, Káté József nyilatkozatát pedig nem kérték vagy nem vették figyelembe. A férfit mindösszesen 11 napon keresztül tartották fogva jogellenesen. Ezalatt hét ügyvédi levél és számos, az ügyészség és a büntetés-végrehajtási intézet munkatársaival folytatott ügyvédi telefonbeszélgetés kellett ahhoz, hogy Józsefet végül szabadon engedjék.
Horváth Zoltánnak nyolc éve amputálták az egyik lábát. Lábprotézissel, illetve mankóval éli a mindennapjait. Mindezek ellenére teljes életet él, dolgozik és autót is vezet. Egy alkalommal két közlekedési szabálysértést követett el, mert az új, még nem teljesen bejáratott lábprotézisével akadtak gondok, és orvoshoz sietett. A rendőrök feltartóztatták és a férfi azonnal el is ismerte a szabálysértést. Mégis majdnem három teljes napra szabálysértési őrizetbe helyezték. Ez alatt semmi segítséget nem kapott, a büntetés-végrehajtási intézet sem volt akadálymentesítve. Zoltán csak azután szabadulhatott, hogy bíróság elé állították.
Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság segítségével bírósághoz fordult, sérelemdíjat és bocsánatkérést követelve. A perben a rendőrség azzal védekezett, hogy Zoltán a szabálysértési törvény értelmében nem tekinthető fogyatékossággal élőnek, mert bár végtaghiányos, azonban “állapota a napi életvitelének intézésében, a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételben nem korlátozza vagy gátolja”. A bíróság nem fogadta el ezt az abszurd érvelést, és sérelemdíj megfizetésére, illetve bocsánatkérésre kötelezte a rendőrséget.
Egy 20 éves, enyhe fokban értelmi sérült, figyelemzavaros, hiperaktív fiúra összesen közel egymillió forint összegű pénzbírságot szabtak ki különféle szabálysértések miatt. A pénzbírságokat úgy váltották át szabálysértési elzárásra, hogy az eljáró hatóságoknak nem volt tudomása a fiú fogyatékosságáról, őt nem hallgatták meg, fogyatékosságra utaló papírjait sem szerezték be. Amikor a fiú Budapestre szökött, a rendőrök igazoltatták és börtönbe vitték, hogy letöltse az összesen 153 napnyi elzárást. A családja hetekig kétségbeesve kereste őt, míg végre levelet kaptak tőle.
A fiú és családja a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak segítségért. A Helsinki Bizottság ügyvédje és munkatársai haladéktalanul a megyei főügyészséghez és az ombudsmanhoz fordultak. Tájékoztatták a hatóságokat, hogy egy embert jogellenesen tartanak fogva az állampusztai börtönben. Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy Pétert a gyámhivatal mentális zavara miatt ideiglenes gondnokság alá helyezte, és vele szemben pszichiátriai vélemény alapján gondnokság alá helyezési pert indított. Ő nagy bizonyossággal fogyatékos, ezért nem lehet szabálysértési elzárást alkalmazni vele szemben. Az ügyészség elutasította a szabadítási kérelmet, mondván, a tartós gondnokságról döntő per még folyamatban van, így a fiú még nem tekinthető „hivatalosan” fogyatékossággal élőnek. Az ügyvéd nem adta fel, és az ideiglenes gondnokságot megalapozó iratokra, köztük pszichiátriai véleményre hivatkozva érvelt az ügyészségnél. A harmadik beadvány sikerrel járt és a fiút szabadon engedték. Összesen 71 napon át tartották fogva jogellenesen.
A Szabálysértési Munkacsoport (amelynek tagjai a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász) alapvetően helyesnek tartja, hogy fogyatékossággal élő embereket nem lehet börtönbe zárni szabálysértés miatt, különösen ha az érintett ez ellen kifejezetten tiltakozik. Fontos azonban, hogy mindez ne csak a törvény szövegében, hanem a gyakorlatban is kivétel nélkül érvényesüljön. A cél, hogy a hatóságok hivatalból észleljék, ha az eljárás alá vont személy fogyatékossággal élő embernek minősül, ne pedig az eljárás alá vont személynek, vagy ügyvédjének kelljen felhívnia erre a hatóságok figyelmét. Álláspontunk szerint ezt a szabálysértési ügyekben eljáró rendőrség és a büntetés-végrehajtási szervezetrendszer munkatársainak célzott képzése, felvilágosítása útján lehet a leghatékonyabban elérni.
A fogyatékossággal élő emberek bebörtönzése nem csak rájuk nézve jelent súlyos sérelmet. Egyrészt tovább növekszik ezáltal a büntetés-végrehajtási intézetek egyébként is kritikus telítettsége, másrészt pedig a fogyatékossággal élők olyan különleges bánásmódot igényelnek, amelyhez jellemzően nem áll rendelkezésre megfelelő tárgyi és emberi erőforrás a büntetés-végrehajtási intézetekben. Így például az intézetek jelentős része nem akadálymentesített, a büntetés-végrehajtási személyzet pedig nincs felkészítve a fogyatékossággal élő emberek megfelelő ellátására, gondozására.
A törvény egyszerű megoldást kínál a problémára: a fogyatékossággal élőket nem szabad szabálysértés miatt bebörtönözni. A rendőrség, a büntetés-végrehajtás és más, a szabálysértési eljárásban közreműködő hatóságok feladata, hogy érvényt szerezzenek a törvény ezen rendelkezésének.
A szabálysértési törvény értelmében a jogellenes fogvatartásért kártalanítás jár. Így kártalanítást követelhetnek az államtól azok a fogyatékossággal élő emberek is, akiket fogyatékosságuk ellenére jogellenesen tartottak szabálysértési őrizetben vagy elzárásban. Ha úgy érzi, Önt vagy ismerősét jogellenesen tartották fogva szabálysértés miatt, jogi tanácsadásért forduljon bizalommal a Szabálysértési Munkacsoporthoz az info@szabalysertes.hu e-mail címen.