Nyert az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt az a roma nő, akit koldulás miatt 5 napra börtönbe zártak Genfben, miután nem tudta megfizetni a rá kiszabott 500 svájci frank (kb. 160 ezer forint) összegű pénzbírságot.
2011-től kezdődően összesen kilenc alkalommal bírságolták meg kéregetés miatt Genfben a panaszost, aki az így összegyűlt hatalmas összegű pénzbírságot nem tudta megfizetni és ezért börtönbe zárták 5 napra. Ez annak ellenére történt, hogy a kéregetése békésen zajlott, egyáltalán nem volt erőszakos vagy agresszív, viszont a koldulás Genfben szabálysértésnek minősül. A panaszos nő írástudatlan és munkanélküli volt, semmilyen szociális juttatásban nem részesült, támogatói, segítői nem voltak. Egyértelmű volt, hogy a koldulás a túléléshez az egyetlen eszköze, más módon egyáltalán nem tudott bevételt szerezni. Az is egyértelmű volt, hogy 500 svájci frank összegű pénzbírságot nem fog tudni befizetni. Így a bíróság megállapította, hogy vele szemben a pénzbírság nem volt reális büntetés: már a kiszabásakor nyilvánvaló volt, hogy a pénzbüntetés teljesítésére képtelen, valójában börtönbe fogják zárni. Ez a büntetés a strasbourgi bíróság álláspontja szerint sértette a panaszos magánélethez való jogát, hiszen egy olyan cselekményért büntette meg őt a rendőrség, ami a túléléséhez nélkülözhetetlen volt, a büntetés pedig aránytalanul súlyos volt.
A koldulás bizonyos esetekben Magyarországon is szabálysértésnek számít, így akkor, ha valaki egy gyermek társaságában kéreget – akkor is, ha a saját gyermeke van vele, illetve ha valaki közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja. Büntetendő továbbá az is, ha valaki házról házra járva kéreget Az önkormányzati rendeletek között pedig több is akad, ami a békés, néma koldulást még akkor is bünteti, ha azt valaki egyedül végzi. Ezek a szabályok valójában csak a szegénységet, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket büntetik, akik mások jogait nem sértik meg, pusztán életben szeretnének maradni. A statisztikák is azt igazolják, hogy nagyon sok szegény embert büntetnek meg a koldulás valamilyen formájáért. 2020-ban összesen közel kétszer annyi volt a koldulásért kiszabott helyszíni bírságok összege, mint 2019-ben és közel másfélszer annyi volt az eljárásban kiszabott pénzbírságok összege, mint 2019-ben. Ebben a sokak számára egzisztenciális krízist jelentő évben a hatóság többet és magasabb összegre büntette a legszegényebbeket.
A strasbourgi ügy jól felhívja a figyelmet egy másik nagyon aggasztó jelenségre is, ami Magyarországon ugyancsak problémát jelent, nevezetesen, hogy a meg nem fizetett szabálysértési bírságot elzárásra változtatják át, tehát le kell ülni a börtönben. Ez a legszegényebbeket sújtja, hiszen ők azok, akik nem tudják befizetni a bírságot, amit sokszor bagatell szabálysértésekért szabnak ki rájuk. A helyszíni bírságoknak és pénzbírságoknak csak közel 3%-át fizették meg a koldulásért bírságoltak 2020-ban. A statisztikák alapján a tavalyi évben csak a koldulás valamely formájáért kiszabott, be nem fizetett helyszíni és pénzbírságokat elzárásra átváltva összesen 23.971 napnyi elzárás keletkezett. A be nem fizetett bírságot, ha elzárást kizáró ok nincs, elzárásra változtatják át. Feltételezhető, hogy a be nem fizetett bírságok jelentős részét le kell ülnie a kolduló szabálysértőknek.
Ezek a nagyon magas számok is szemléltetik, hogy Magyarországon “szabálysértés ipar” – van. A 2020-as évben 726 285 szabálysértési eljárás indult, ami közel ötven ezerrel több, mint az előző évben. 708 472 jogerős szankciót szabtak ki szabálysértésekben 2020-ban. Helyszíni vagy pénzbírságot 121 197 alkalommal változtatták át elzárásra – feltehetően ezek nagy részében azért, mert a szabálysértő nem tudta kifizetni a bírságot.
Az érintettek beszámolói alapján azt látjuk, hogy a rendőrség aránytalanul szigorúan ellenőrzi és bünteti azokat a szabálysértéseket, amiket tipikusan a legszegényebb sorban élők követnek el épp azért, mert sokszor egyszerűen nincs pénzük betartani a szabályokat. Ez igaz a megfelelő felszerelés nélküli biciklizéstől kezdve az erdőben a gallyak gyűjtésén át az engedély nélküli hulladéklerakásig szinte bármilyen kisebb szabálysértésre, ami sokszor a rossz anyagi helyzet következménye. A büntetés pedig jellemzően: elzárásra átváltoztatható pénzbírság. A pénzbírság kiszabásakor viszont a legtöbbször nem veszik figyelembe, hogy egyáltalán van-e rá esély, hogy azt kifizesse az érintett, ahogy azt a strasbourgi bíróság elé kerülő ügyben is figyelmen kívül hagyta a rendőrség. Ez azt eredményezi, hogy a szegényebb sorban élő, kiszolgáltatott embereket, különösen a roma származásúakat és a hajléktalan embereket sokkal inkább fenyegeti a túlbírságolás és így az elzárás veszélye, mint a jobb módú és akár súlyosabb szabálysértést elkövető polgár társaikat. Ezt a tapasztalatot megerősítette a Magyar Helsinki Bizottság 2016-os kutatása is, amelyben 46 szabálysértésért elzárását töltő embert kérdezett meg a személyi körülményeiről és az elkövetés hátteréről. Az derült ki, hogy az elzártak mind a társadalom peremén élő, állandó jövedelemmel nem rendelkező, gyakran rossz egészségi állapotú emberek. A szabálysértési cselekmény elkövetése szorosan kötődött a társadalmi helyzetükhöz és megélhetési forrásaikhoz. Az is jellemző volt, hogy ennél súlyosabb cselekményeket korábban nem követtek el, korábban nem kerültek összetűzésbe a törvénnyel.
Ez egy komoly probléma, hiszen ez a gyakorlat a meglévő egyenlőtlenségeket csak tovább mélyíti, a sérülékeny csoportokat még kiszolgáltatottabbá teszi, miközben a közbiztonság valójában nem javul. A szabálysértési büntetés- és bírságrendszernek nem lehet az a célja, hogy a legvédtelenebb csoportokon kérjük számon a legszigorúbban a szabályok megtartását, ehelyett azt kellene szem előtt tartani, hogy a társadalmat hogyan tudjuk hatékonyan megóvni a valódi veszélyektől. Épp ezért a Fair Trials nevű globális büntető-igazságszolgáltatási reformokkal foglalkozó szervezet is hangsúlyozza 2020-as jelentésében (1): azok az igazán hatékonyan működő szabálysértési rendszerek, ahol a pénzbírság mértéke igazodik valamennyire ahhoz, amit a szabálysértő képes is kifizetni, és a pénzbírság nem változtatható át elzárásra. Ezzel elérhető az, hogy a csekélyebb szabálysértések miatt ne lehessen szabadságelvonó büntetést alkalmazni, tehát ne zárjanak el senkit azért, mert például némán kéreget az utcán, ahogy azt a strasbourgi panaszos tette. Másrészt arra is fontos figyelni, hogy a valóban súlyos szabálysértéseknél olyan összegű bírságot szabjanak ki a hatóságok, amit komoly büntetésként él meg a szabálysértő, akkor is, ha kifejezetten jó anyagi körülmények között él.
Ha egy ilyen rugalmasabb és igazságosabb bírságolási rendszert és gyakorlatot sikerülne kialakítani, az sokkal hatékonyabban tudná betölteni a funkcióját, mint a jelenlegi, és azt is elkerülhetnénk így, hogy egy szabálysértési elzárás indokolásához elég legyen annyi: ‘szegény embert az ág is húzza’.
- https://www.fairtrials.org/sites/default/files/Day%20Fines_Fair%20Trials_FINAL.pdf