A Város Mindenkié csoport aktivistáját, Andrást még decemberben bírságolta meg 25 ezer forintra egy vasútállomáson az arra járó rendőrjárőr, arra hivatkozva, hogy a kijárási korlátozás ideje alatt “nem a lakó-, tartózkodási-, vagy szálláshelyén tartózkodott.” András a fenti összeget nem tudta megfizetni, így félő volt, hogy akár elzárásra is változtathatják a bírságot.
Az Utcajogász András képviseletében felülvizsgálati kérelemmel fordult az illetékes rendőr-főkapitánysághoz András ügyében, amelyben kifejtettük, hogy ügyfelünk hajléktalan, lakhatással nem rendelkezik. A helyszíni bírság kiszabása idején azért tartózkodott közterületen, mert a szociális ellátórendszerben nem jutott számára férőhely, így nem tudott eleget tenni a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésnek.
A rendőr-főkapitányság kérelmünket elfogadta, és visszavonta a szabálysértési bírságot, elismerve, hogy nem szabálysértés közterületen tartózkodni a kijárási korlátozás idején, ha valakinek nincs hova mennie. A rendőrség döntése összhangban van az Alkotmánybíróság 2019-es döntésével, mely szerint szankció csak akkor alkalmazható, ha “a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt.”
A Szabálysértési Munkacsoport már számtalan alkalommal szót emelt a hajléktalan embereket sújtó kettős kriminalizáció ellen. A hajléktalan embereket egyrészt az “életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma, másrészt a jelenlegi kijárási korlátozások alapján is büntetni lehet, miközben mindkét esetben annyi a “bűnük”, hogy nincs otthonuk.
A szabályozás abszurditása mellett tapasztalataink szerint az is nehezíti a helyzet tisztázását sok esetben, hogy az érintett hajléktalan emberek közül a legtöbben félelmükben aláírják a szabálysértés elismeréséről szóló nyilatkozatot, amit a helyszínen adnak az eljáró hatósági személyek, így a későbbiekben már nem lehet a döntés ellen fellebbezni, legfeljebb kérvényezni lehet az illetékes szervnél, hogy törölje el az adott szankciót. Ez viszont ritkán fordul elő, mivel egyrészt a bírságot kiszabó intézményhez kell folyamodni, másrészt valahogyan igazolni szükséges, hogy törvénysértés történt a bírságoláskor.
A Szabálysértési Munkacsoport szerint tehát a szegénység büntetése helyett az államnak szociális eszközökkel lenne szükséges kezelnie a lakhatásukat elvesztő emberek helyzetét. A Munkacsoport tagszervezetei szerint mind az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmára, mind pedig a kijárási korlátozásra vonatkozó szabályok betarthatatlanok hajléktalan emberek számára, hiszen a hajléktalan-ellátórendszerben nem áll rendelkezésre elegendő férőhely. Ezt felismerve az Alkotmánybíróság már 2019-ben kimondta, hogy senkit nem lehet szankcionálni akkor, ha szálláshelyen való elhelyezése igazolhatóan nem volt biztosítható. A testület által meghatrozott alkotmányos követelményre tekintettel üdvözöljük a rendőrség jelen ügyben született döntését.